Jelenlegi hely

Zöld Nemzeti Bajnokok között a CE Glass

Október 5-én hatalmas megtiszteltetés érte cégünket ugyanis a Zöld Nemzeti Bajnokok program újraindításáról üzemünkben szervezett sajtótájékoztató keretein belül számolt be Dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

A program első köre során a 14 milliárd forintos keretösszegből 63 projekt kapott támogatást. Köztük mi is, amely 400 millió forintos támogatással egy 815 millió forintos beruházást valósít meg, továbbá a beruházásnak és támogatásnak köszönhetően negyedével bővítjük foglalkoztatotti létszámunkat is. Célunk Szeged határában Közép-Európa legkorszerűbb üvegfeldolgozó-üzemét kialakítani.

A támogatásból 2200 négyzetméterrel bővítjük termelőcsarnokunkat és két korszerű gép beszerzésével kétszeresére növeljük a lamináló kapacitást, laminált üvegtermékek csiszolási kapacitását pedig ötszörösére. A fejlesztésnek köszönhetően 40 százalékkal csökken a selejtarány, a fajlagos energiafelhasználás pedig a felére mérséklődik.

További részletekért nézze meg a Szeged365 riportját: