Jelenlegi hely

Különleges VR-élménnyel készültünk a Szatymazi Őszibarack-fesztiválra

Csapatunk már-már hagyományszerűen részt vesz a község életének egyik legnagyobb rendezvényén, hogy a környéken élők is megtapasztalhassák a CE Glass-életérzést!

Minden évben nyáron rendezik Szatymazon a község legnépszerűbb eseményét, az Őszibarack-fesztivált, hiszen e gyümölcs a jellegzetessége a dél-alföldi településnek.

A fesztiválon szinte már hagyományként a CE Glass is megtalálható, hogy a helyiek megismerhessék csapatunkat és a községtől alig 3 kilométerre fekvő gyárunkat.

A legkisebbeket üvegfestéssel és kézműves programokkal vártuk, ez a program minden évben nagy népszerűségnek örvend. A gyerekek a gyárunkban készült üveglapokon engedhették szabadjára kreativitásukat a színes üvegfestékekkel.

A nagyobbak számára idén két igazi különlegességgel is készültünk. Az érdeklődők modern üzemcsarnokunkat virtuális valóságban barangolhatták be egy VR szemüveg segítségével! Standunk látogatói szerint az élmény páratlan, mintha valóban csak a helyszínen lettek volna.

Emellett készítettünk egy különleges, festett üvegből készült, Szatymazra szabott társasjátékot, melyben még a bábuk is üvegből készültek! Ez a Szatymazi Malom, mely egy különleges, szatymazi őszibarackot megidéző grafikával készült.

A társasjátékot a telepulés polgármestere, Barna Károly is kipróbálta, a CE Glass vs. Szatymaz barátságos malom-meccs végül döntetlennel zárult.

Köszönjük Szatymaz községének a pazar szervezést, és reméljük, hogy jövőre is találkozunk!