Jelenlegi hely

A CE Glass beruházással válaszol a gazdasági visszaesésre

A szatymazi CE Glass ünnepélyes átadó keretében vehette át a Külgazdasági és Külügyminisztérium által kiírt Versenyképesség Növelő pályázat támogató dokumentumát.

A magyar kormányzati támogatás segítségével megvalósítandó beruházásuk két fő területet érint: az edző és egyéb speciális üveg megmunkáló kapacitásukat fogják fejleszteni. A tervezett fejlesztés eredményeképpen jelentősen javulni fog cégük versenyképessége, meg tudják tartani a munkahelyeket, sőt továbbiakat is létre hoznak, piaci pozíciójuk pedig erősödni fog.

Az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára méltatta a CE Glass szatymazi beruházását. Farkas Sándor elmondta, hogy egy vidéki térség számára a megtartó erő a legfontosabb szempont. A foglalkoztatást növelő beruházásoknak köszönhető, hogy egy település nem csupán lakóhelyet, hanem munkahelyet is tud kínálni a helyieknek – hangsúlyozta.

A CE Glass delegációja az átadó keretében köszönetét nyilvánította a minisztériumnak, valamint meghívta telephelyükre Szíjjártó Péter miniszter urat, aki örömmel elfogadta a meghívást és ellátogatást tervez a Szatymaz településén található üvegipari vállalathoz.

 

Bővebben:

https://www.youtube.com/channel/UCdiTDzXzDBSnpL8upzUihwA

https://www.facebook.com/CE-Glass-Industries-1625959347644062/

https://www.delmagyar.hu/kozelet/helyi-kozelet/tobb-tucat-uj-munkahelyet-teremt-a-ce-glass-6648185/

https://hirado.hu/kulfold/cikk/2020/06/19/szijjarto-megszunhet-az-allami-beruhazasosztonzes-unios-korlatozasa

https://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/parlamenti-allamtitkarsag/hirek/megszunhet-az-allami-beruhazasosztonzes-unios-korlatozasa

https://www.facebook.com/szijjarto.peter.official/videos/601869334045917/