Jelenlegi hely

A Tappancs Állatmenhelyen jártak a CE Glass Hősei!

CE Glass-os kollégák látogatták meg a szegedi Tappancs Állatvédő Alapítvány menhelyét

Lelkes kutya- és cicabarát CE Glass-os kollégák látogatták meg a szegedi Tappancs Állatvédő Alapítvány menhelyét cégünk jótékonysági programjának keretében. Az önkénteseink segítettek a menhelyen élő kutyák sétáltatásában és a Tappancstanya körüli munkákban, illetve adományokkal is támogattuk az alapítvány munkáját.

A "Legyél Te is CE Glass Hős!" névre keresztelt önkéntes programot azzal a céllal indítottuk el, hogy így népszerűsítsük a társadalmi szerepvállalás fontosságát munkatársaink számára. A program első állomásán az önkénteseink a szentmihálytelki Családok és Gyermekek Átmeneti Otthonának lakóit látogatták meg, ezúttal pedig a Tappancs Állatvédő Alapítvány munkáját segítettük.

A jó hangulatúnak ígérkező délelőtt rögtön egy kis kutyasétáltatással indult. A CE Glass lelkes önkéntesei ezt a programot legalább annyira várták, mint a menhelyen élő ebek, utóbbiak szinte a pórázt is eltépő lelkesedéssel rohantak a kapu felé, hogy sétálhassanak egyet a Tappancstanya körül a kellemes koranyári időben.

A nap második részében a menhely mindennapi munkájában segédkeztünk: többek között kutyaházakat építettünk az üvegfeldolgozó vállalatunknál keletkező fahulladékok felhasználásával, újra cseréltük a kerítés elhasználódott nádborítását, segítettünk a kutyusok etetőtáljainak mosogatásában, valamint raklapokból új padozatot építettünk a cicaházban, melyre később műfüves borítás is kerül.

A látogatást megelőzően adománygyűjtést is szerveztünk kollégáink bevonásával, hogy a segíteni szándékozó, de az önkéntes napon részt venni nem tudó munkatársak is hozzájárulhassanak az alapítvány tevékenységéhez. Az adományládákban több mint 50 kilónyi cica- és kutyatáp, tucatnyi konzerves eledel, macskaalom, jutalomfalatok illetve több játék gyűlt össze.

Az önkéntes nap zárásaként a CE Glass-os kollégák átadták a Tappancstanya munkatársainak az elkészült kutyaházakat és az összegyűjtött adományokat. Kovács Linda menhelyvezető háláját fejezte ki, hogy ilyen sok lelkes kolléga sietett a segítségükre egy pont kifejezetten mozgalmas napon, illetve köszönetet mondott az adományokért is.