Jelenlegi hely

Üveghomlokzat kerámiaprinteres eljárással

Üveghomlokzat kerámiaprinteres eljárással

Idén befejeződött a több, mint 40 éve épült balatonfüredi vasútállomás rekonstrukciója, ami során megújult az épület homlokzata, modernizálták a működéshez szükséges irodákat, technikai helyiségeket és az utasokat segítő információs rendszert.

Üveghomlokzat kerámiaprinteres eljárással

A kerámiaprinteres eljárással készült hullámzást ábrázoló új üveghomlokzattal maradandó emléket állítottak a 2017-es Vizes Világbajnokság eseménynek és a hullámzó Balatonnak.

CE Glass Zrt. által gyártott kerámiaprinterrel készült rész

Az üveghomlokzat teljes rekonstrukciója 630 négyzetméternyi üvegből készült el, amit a CE Glass Zrt. gyártott. A déli homlokzat 310 négyzetméternyi üvegfelületéből 210 négyzetméter a kerámiaprinterrel készült rész, amely jellemzően 4*2 méteres és összesen 32 db üveglapból áll össze. A rekonstrukció során felhasznált üvegtáblák többsége 350-380 kg tömegű volt.

A vasútállomás teljes beruházása 1.1 milliárd forintból valósult meg, aminek köszönhetően a helyiek és a nyaralók nem csak a balatoni naplementében gyönyörködhetnek, hanem a vasútállomás hullámzó Balatont idéző exkluzív dizájnjában is.