Jelenlegi hely

"Inspirál, hogy a vállalat fejlődésével mi is lépést tartsunk." - Dolgozóink mondták / Kun Benjamin

Kun Benjamin több mint 10 éve csapatunk oszlopos tagja. 20 évesen fizikai munkakörben kezdett, azóta pedig már a műszaki előkészítő csapatot erősíti. Vele beszélgettünk az Év dolgozója díjáról, a területek közti helytállás kihívásairól és arról, hogy mi tart valakit egy cégnél több mint egy évtizedig.

 

Tavaly Év Dolgozója kitüntetésben részesültél. Mit gondolsz, minek köszönhető ez a siker?

Meglepődtem, megmondom őszintén. Nem számítottam rá, hogy ebben a munkakörben, vagy inkább a műszaki csoportból valaha ezt valaki el tudja érni, szóval meglepetésként ért.

 

Amiatt gondolod, hogy nem minden területtel vagytok napi kapcsolatban?

Igen, egyrészt emiatt, másrészt a termelés tervezői munkakör egyik velejárója, hogy folyamatosan döntési helyzetbe kerülünk. A termelési és kereskedelmi igények között egyensúlyozunk, így nehéz minden esetben kompromisszummentes megoldást találnunk.

 

Azért ilyen esetben sem szándékosan helyezed háttérbe az egyik vagy másik oldalt...

Így van, és pont ezért is jelent számomra sokat ez a díj, nagyon jól esik, hogy elismerték és elismerik a munkánkat. De úgy érzem, hogy ez nem csak az én sikerem, hanem az egész műszaki csoporté.

Valamint kellett az is, hogy a kereskedelmi és termelési területen dolgozó kollégák közvetlenek és segítőkészek legyenek. A csoportvezetők is biztosították a feltételeket, hogy nyugodtan tudjuk végezni a munkánkat. Szerintem ez mind ennek köszönhető.

A tavalyi egy elég húzós év volt, sok munkánk volt, de így, hogy a feltételek adottak voltak, így azt gondolom, hogy szépen álltuk a sarat.

 

 

 

Azt gondolod, hogy az is hozzájárult a díjhoz, hogy sikerült egyensúlyban maradni mindkét területen?

Igen, ez is valószínűleg közrejátszhatott. Ezen a kérdésen egyébként elgondolkodtam, hogy mit mondanék, miért engem választottak. Nem szeretném magamat fényezni, de ezúton is köszönöm mindenkinek, aki rám gondolt.

 

Milyen kiemelkedő, vagy emlékezetes élményed volt a tavalyi évben?

Mindenképpen az Év dolgozója díjat emelném ki, tényleg nagyon örültem neki. Több mint 10 éve dolgozom itt, 2010-ben kezdtem, a termelésben, még a régi telephelyen. Ennyi idő alatt már korábban is sok emlékezetes élményben volt részem.

 

A jelenlegi munkakörödhöz nagy segítség akkor, hogy átfogóan ismerted már előtte a munkafolyamatokat.

Igen, a termelésben végzett munkám során szerzett tapasztalatok sokat érnek ebben a munkakörben, de persze én sem vagyok orákulum, nem ismerem az összes létező gépet. Viszont így könnyebben el tudom képzelni, hogy hogy néznek ki az egyes gyártási folyamatok és azok mennyi időt vesznek igénybe.

 

Mi az, ami szerinted már több mint 10 éve itt tud tartani?

Egyrészt pont a jó csapat, a nagyszerű, közvetlen kollégák, a folyamatos fejlődési lehetőség. Leginkább az utóbbi inspirál engem és szerintem mindenkit, hogy ahogy a cég fejlődik, úgy mi is tartsuk a lépést. És persze a saját példám, hogy van előrelepési lehetőség, én is tudtam építeni a karrieremet. Szerintem fontos ennél a cégnél, hogy a fiatalok is megkapják a lehetőséget és a bizalmat. Ez nálam is így volt, 20 évesen kezdtem itt, azóta már persze én sem vagyok fiatal.

 

Akkor az is különleges élmény számodra, hogy végigkövethetted a cég fejlődését?

Mindenképpen érdekes volt látni ezt a folyamatos fejlődést. Az egyre több és újfajta gépek folyamatosan új kihívások elé állítanak. Ez jó, hiszen nem tud úgy belefásulni az ember, ha folyamatosan fejlődik körülötte a környezet.