Jelenlegi hely

A CE Glass bevezette a négynapos munkahetet - íme az első hónap tapasztalatai!

 

Magyarországon is egyedülálló méretű kísérlet vette kezdetét január elején szegedi gyökerű üvegipari vállalatunknál: négynapos munkahétre állt át egyszerre a teljes munkavállalói állományunk!

A négynapos munkahét kísérleti jellegű bevezetésével Magyarországon eddig kevesek próbálkoztak, azonban az az országban is egyedülálló, hogy egy több száz főt foglalkoztató gyártó vállalatcsoport teljes állománya egyidőben térjen át a heti négynapos munkavégzésre.

Az új munkarend bevezetését több hónapos előkészítő munka előzte meg, melynek során kollégáinkat is megkérdeztük a tervezett változásokról – többek között a műszakok rendjét is a szavazatok alapján határoztuk meg.

A felmérés során a válaszadó kollégák közel 88%-a támogatta a négynapos munkahét bevezetését.

Arra a kérdésre pedig, hogy véleményük szerint a négynapos munkahét bevezetése segítené vagy hátráltatná-e a magán- és családi életüket, a kollégák 90%-a válaszolta azt, hogy teljes mértékben vagy inkább támogatná őket ebben az új munkarend.

Az irodai területen hetente 36 órát dolgoznak a munkatársak, a termelési és rakodási területen heti 40 órás munkarend van. A négynapos munkahét bevezetésével a legtöbb cégnél a 4 nappal csökken vagy stagnál a fizetés, a CE Glass-nál azonban a heti 4 nap bevezetésével egyidőben bérfejlesztés is történt.

A heti négynapos munkarend így a termelési kapacitás csökkenése nélkül is bevezethető volt.

A kísérlet első hónapja az új munkarendre való áttérésről, a rendszer finomhangolásáról szólt. Az átállás az irodai, műszaki, gyártási és szállítási területen is zökkenőmentesen végbement.

Az eddigi visszajelzések alapján a kísérlet beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a munkatársak rövid idő alatt megszokták és megszerették a négynapos munkahetet, többen is a felszabadult péntekekre szervezik ügyeik intézését, utazásukat, családi programjaikat, vagy csak egyszerűen pihenésre használják a hosszú hétvégéket.

„Az első vezetői döntéstől a bevezetésig hosszú és sokrétű munka volt a négynapos munkahét előkészítése, ahol a teljes vállalati folyamatrendszerünket adaptálnunk kellett a heti négy napos működésre is, de figyelembe kellett vennünk a munkavállalók és a partnerek érdekeit, munkajogi kérdéseket és a termelés működését is. Kérdés volt az is, hogy négy nap alatt is változatlan színvonalon tudjuk-e kiszolgálni partnereinket, az első hónap eddig azt igazolja, hogy egyelőre igen.” – mondta Hódi Péter, a négynapos munkahét bevezetésének projektfelelőse.

„Egy olyan intézkedésről beszélünk, ami a dolgozókért van, az ő jólétüket növeli, egy olyan kedvezmény, amiben azt szeretnénk, hogy mindenki jól érezze magát és hasznosan tudja tölteni a felszabadult időt. A bevezetést megelőző felmérés során nagyon magas – több mint 88% fölötti – támogatottságról biztosítottak bennünket a munkatársaink. Ahogy azonban telnek a bevezetés óta a hetek, úgy érezzük, hogy aki esetleg egy kicsit szkeptikusabb volt, az is egyre pozitívabban áll az új munkarendhez.” – tette hozzá Fülöp-Szabó Réka, a CE Glass HR menedzsere.

Kísérletünk a négynapos munkahéttel tervezetten 2023 december végéig tart, így az építőipar sajátosságait is figyelembe véve egy teljes éves működést tudunk szimulálni. A rendszer minden hónapban felülvizsgálaton esik át, a munkarend megtartásáról pedig az év végén születik döntés.